Az intézménybe történő beíratkozásról a következő linken tájékozódhat:
Felhívás (elsős leszek)
Beíratkozás a 2025/26-os tanévre
Tájékoztató levél szülőknek
Óvodából iskolába
Mi történik gyermekeinkkel, amikor elérik az
iskolaérettséget? Valóban iskolaérettek-e már? Mi lesz velük az új közegben, az
iskolában? Vajon szeretnek-e majd oda járni? Iskolába lépéskor ilyen és ehhez
hasonló kérdések gyötrik a szülőket, pedagógusokat egyaránt.
Ebben az időszakban nagyon sok változás történik a gyermekek
életében, hiszen a megszokott közösséget egy új közösség váltja fel, megváltozik
a napirendjük, a családban és az iskolában is új elvárásokat, szabályokat, normákat
támasztanak velük szemben. Nagyobb teljesítményt várnak el tőlük, amit
értékelnek is a tanító nénik, illetve a szülők is. Új személyek jelennek meg az
életükben, ami egy jóval kötöttebb életforma lesz, mint az eddigi volt. Kötelező jelleggel kell tevékenykedniük,
amihez - a vegyes óvodai csoportokat tekintve- csak nagycsoportos korukban
voltak szokva. Biztonságérzetük meginoghat, hiszen kiszakadnak a jól megszokott
helyről, az óvodából.
Ezzel egyidőben minket, pedagógusokat is fontos kérdések
foglalkoztatnak:
Együtt járhat-e az élmény és a tanulás ?
Megvalósítható-e a tanórákon az örömmel végzett,
önmegvalósítást segítő, élményt nyújtó tanulás?
A tevékenységközpontúság biztosítása lehet a válasz. A tudás
nem pusztán a szóban megfogalmazható ismeretanyag. A játék útján megszerzett,
mély, személyiségfejlesztő tudás többnyire később, váratlan élethelyzetekben
jön elő. A keresgélésnek, tájékozódásnak, próbálkozásnak, változatos
alkalmazkodásnak komoly felnövesztő hatása van. A játék nem csupán
ismeretfejlesztő gyakorlat, hanem a sokoldalúság és a rugalmasság, az
alkalmazkodóképesség forrása. Iskolánk fontosnak tartja, hogy a kezdeti szakaszban
/ 1-2. osztály/, de kiemelten az első félévben minden tanítási napon játékkal
fejlesszük tanulóinkat. Célunk az, hogy a gyermekek képességeikhez, fejlődési
ütemükhöz igazodjunk. Annak érdekében, hogy a gyerekek valóban aktív részesei
legyenek a tanítási-tanulási folyamatnak, új megközelítésből kell vizsgálnunk
az ismeretszerzés, készségfejlesztés folyamatát. Hagyjunk teret a gyerekek
tapasztalásainak, építsünk meglévő ismereteikre, képességeikre. Fontos, hogy
mindig az osztály speciális helyzetéből, illetve az egyes tanulók állapotából
induljunk ki, és ennek alapján válasszuk ki a megfelelő eljárást, módszert.
Legfontosabb kihívás, aminek eleget kell tennünk, az, hogy segítsük,
támogassuk a minél zökkenő-mentesebb átmenetet!
Néhány gondolat arról, hogy mit tehetünk az iskolai átmenet
megkönnyítése érdekében:
Programjaink
hónapokra lebontva:
Január:
Cél: Ismerkedés az óvoda dokumentumaival, közös egyeztetés a
tervezett időpontokról. Beszélgetés a tapasztalatokról. Közös koncepciók,
fejlesztési célok, feladatok megbeszélése a következő tanévre vonatkozóan.
Ismerkedés a leendő első osztályos gyermekekkel. A tanítónők
betekintést nyernek a gyermekek fejlődéséről, az óvodában alkalmazott
módszerekről. Közvetlen kapcsolat kialakítása pedagógus és óvodás között. A
látogatás megszervezése és lebonyolítása, a kölcsönös tapasztalatok
összegyűjtése, elemzése. Beszélgetés a tapasztalatokról.
Február:
Az iskola épületének és helyiségeinek bemutatása,
megtekintése. Kölcsönös ismerkedési lehetőség biztosítása a gyermekek és leendő
tanító nénijük között. Célunk a gyermekek iskolától és iskolakezdéstől való
félelmének csökkentése, az iskola iránti vágy felkeltése.
Részvétel az első osztályosok tanítási óráján, ahol közösen,
az osztály munkájába bevonva vehetnek részt az óvodások. Ekkor óvodás és
iskolás együtt munkálkodik, s a nagycsoportosok megtapasztalják, hogy az iskola
is változatos tevékenységformákat kínál az ismereteik elsajátítására. Közös
produktumot készítenek, amit ajándékként magukkal vihetnek a gyermekek.
Március:
Részvétel az első és negyedik osztályosok tanítási óráján,
ahol a leendő tanító nénikkel kerülhetnek közelebbi kapcsolatba az óvodások és
a szüleik is. A tanítás során megismerik a pedagógus módszereit. Betekintést
nyernek a képességek szerinti differenciált tanításba. Megismerik a kompetencia
alapú oktatás módszereit, lehetőségeit. Megismerkednek az interaktív táblával
is.
Az átmenet megváltozott élethelyzetet jelent a szülők
számára is, különös tekintettel az első gyermeküket iskolába indítóknak, hiszen
ők még nagyobb várakozással tekintenek intézményünk bemutatkozására. A szülők
minél több információhoz jutását a szülői értekezleten szeretnénk biztosítani.
Ezt a szülői fórumot a leendő elsős tanító nénikkel együtt iskolánk
igazgatónője tartja. A kölcsönös bemutatkozások után lehetőség nyílik arra,
hogy megismerkedjenek a szülők az iskola szakmai programjaival, betekintést
nyerjenek tankönyveinkbe és a tanítási módszereinkbe. Segítséget és gyakorlati
tanácsokat kapnak a szülők gyermekeik sikeres iskolakezdése érdekében.
Legfontosabb célunk a bizalom elnyerése iskolánk felé.
Közös történelmi és kulturális élményszerzés.
Április:
Törvényben meghatározott időben, az iskola épületében
történik a beíratkozás a tájékoztató anyagon megjelölt iratok bemutatásával.
Május:
Közös élmény biztosítása. Üdvözlés, jókívánságok.
Június:
Szeptember: